Már gyerekkorában is Dinamitnak becézték - Kovács Kati 75 éves3Videó© beol.hu

Már gyerekkorában is Dinamitnak becézték - Kovács Kati 75 éves

, 5 hír, oldalnézet

A Heves megyei Verpeléten született. Apja teherautósofőr volt, szülei válása után édesanyjával és két testvérével maradt. Első húsz évét Egerben élte le, iskolás korában a verekedős, vagány gyereket "Dinamit Katinak" becézték, egyénisége alakulásában nagy szerepe volt kedvenc időtöltésének, a sportnak.

A zenével középiskolás korában kezdett ismerkedni: a gimnázium amatőr zenekarával Little Richard-dalokat énekelt, s mivel akkoriban főleg a dzsessz érdekelte, otthon Ella Fitzgerald előadásmódját próbálta utánozni.

1962-ben jelentkezett először a Ki mit tud?-ra, de már az első rostán kibukott, az indoklás szerint: "amit ő csinál, az nem éneklés, hanem inkább ordibálás". Annyira elment a kedve az egésztől, hogy többet próbálkozni sem akart, az 1965-ös versenyre a tudtán kívül nevezte be édesanyja. Első lett, s ezzel beindult a karrierje. A versenyen egy debreceni dzsesszegyüttes kísérte, amelynek zongoristája Koncz Tibor, későbbi férje, mentora és komponistája volt.