Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester szükségét érzi a gyerekek testi fenyítésének10Fénykép© 168ora.hu

Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester szükségét érzi a gyerekek testi fenyítésének

, 16 hír, 5 oldalnézet

Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely ellenzéki polgármestere szülőként a gyermekek testi fenyítésének híve, aki nevelési szempontól helyesli, ha a gyerekkel szemben néha testi kényszert alkalmaznak, még ha a veréssel nem is ért egyet. A politikus ezzel kapcsolatos gondolatait a Radio Color városi internetes rádió családi magazinműsorának múlt hét szerdai adásában fejtette ki, vette észre a 444.hu.

Márki-Zay Péternek hét gyermeke van. A Kilincs című műsorban arról beszélt, hogy ahol hét gyerek van, ott soha nem tudnának elindulni sehova, ha az egyik gyerek nem engedne a kérésnek és többszöri kérés vagy felszólítás ellenére sem lenne hajlandó otthagyni a játékot, felvenni a cipőjét. Felidézett egy esetet, amikor hosszas várakozás után az egyik gyereke nem akarta bekötni a biztonsági övét.

Testi fenyítésen természetesen ő sem azt érti, hogy ököllel, agyba-főbe kell verni a gyereket, hangzik el az interjúban.