Még a Győrnek is kihívás lesz az új BL3Fénykép© nemzetisport.hu

Még a Győrnek is kihívás lesz az új BL

, 5 hír, 0 oldalnézet

Új kihívást jelent a csapatoknak a női kézilabda Bajnokok Ligája megváltozott lebonyolítási rendszere Bartha Csaba, a Győri Audi ETO KC elnöke szerint, írja az MTI. A következő idényben – amely a jelenlegi tervek szerint szeptember közepén kezdődik – már nem lesz középdöntő. A csapatokat két nyolcas csoportba sorsolták,

a 14 fordulót követően az első és a második helyezettek automatikusan a negyeddöntőbe jutnak, a 3-6. helyezettek oda-visszavágós alapon döntik el, ki jut még a legjobb nyolc közé, míg a tabella utolsó két-két együttese búcsúzik.

„Az új lebonyolítás teljesen új kihívást jelent a csapatoknak, hiszen amíg korábban négyfelé oszlottak a jó csapatok, addig most csak kétfelé” – fogalmazott az M1 aktuális csatornának Bartha, aki szerint kilenc együttes is esélyes lehet a négyes döntőbe jutásra, amelyet május 29-30-án rendeznek Budapesten.