Még mindig nincs megállapodás az ellenzéki pártok között1Videó© hirado.hu

Még mindig nincs megállapodás az ellenzéki pártok között

, 4 hír, 0 oldalnézet

Csaknem egy héttel azután, hogy bejelentették a hatpárti ellenzéki összefogást a fővárosban, kiderült, hogy még mindig nincs meg a végleges megállapodás. Legalábbis a Demokratikus Koalíció szerint a jelenlegi helyzet nem megfelelő, ők azt szeretnék, ha minden kerületben csak egy ellenzéki induló lenne a kormánypárti jelölttel szemben. A Jobbik azonban több helyen saját jelöltet nevezett meg. Ők úgy tudják, ez ellen más pártoknak sincs kifogása – közölte az M1.

Nem sértett megállapodást a Jobbik azzal, hogy két kerületben is ráindítja saját jelöltjét, a közös ellenzéki polgármesterjelöltekre – erről beszélt a párt budapesti elnöke. Éppen Bencsik János az egyik érintett politikus.

Ő Pesterzsébeten szállna versenybe, csakhogy ezt a városrészt a többi párt nem a Jobbiknak szánja. Ahogy az ötödik kerületet sem, ahol az