Megbüntette Dukai Reginát a versenyhivatal3Fénykép© index.hu

Megbüntette Dukai Reginát a versenyhivatal

, 5 hír, 7 oldalnézet

Egymillió forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Dukai Regina cégére, a With Love Szolgáltató Kft.-re, mert nem teljesítette maradéktalanul azokat az előírásokat, amelyek a közösségi médiában közzétett bejegyzésekben elhelyezett hirdetésekre vonatkoznak.

A GVH emlékeztetett, hogy Dukai mellett korábban két másik kiemelkedő számú követővel rendelkező véleményvezér – Kasza Tibor és Rubint Réka – kommunikációs tevékenységét vizsgálták, s mindhárom eljárás kötelezettségvállalással zárult. Az influencerek azt vállalták, hogy egyértelműen, közérthetően és jól észlelhetően a fogyasztók tudomására hozzák, ha egy posztot ellenszolgáltatásért tesznek közzé.

A hivatal arra is felhívta a figyelmüket, hogy a reklám megjelölésének elmaradásáért felelősséggel tartozik mind a poszt közzétevője, mind az érintett termék értékesítője, így mindkét oldal érdekelt a jogszerű kommunikációban.