Meghallgatták Gothár Pétert a Színművészeti Egyetemen5Fénykép© origo.hu

Meghallgatták Gothár Pétert a Színművészeti Egyetemen

, 13 hír, 0 oldalnézet

Le kell mondaniuk a Színház és Filmművészeti Egyetem vezetőinek, ha korábban is tudtak a Gothár-ügyről. Ezt mondta Palkovics László az atv.hu kérdésére a rendező zaklatási botránya kapcsán. Az egyetem etikai bizottsága ma hallgatta meg Gothár Pétert.

„Várjuk meg, hogy mi lesz a vizsgálat eredménye” - Palkovics László mondta ezt az atv.hu-nak azzal kapcsolatban, hogy a Színház és Filmművészeti Egyetem etikai bizottsága meghallgatta Gothár Pétert. A miniszter azt is hozzátette: „Ha ott is történt hasonló eset, mint a színházban és ez bebizonyosodik, akkor annak az egyetemen is személyi következménye kell, hogy legyen akár a dolgot elkövető, akár az azt eltussoló egyetemi vezető vonatkozásában.”

Ezután érkezett a Színház- és Filmművészeti Egyetem levele híradónknak, amelyben az állt: az előző nap értesültek a Katona József Színház közleményéről. Megkeresésükre a színház sem szóban, sem írásban nem adott választ arra, hogy őket érintheti-e a vizsgálat és annak eredménye.