Meghalt a magyar olimpiai csapat korábbi vezetője© nemzetisport.hu

Meghalt a magyar olimpiai csapat korábbi vezetője

, 8 hír, oldalnézet

Nyolcvanhat éves korában elhunyt Lochmayer György sportvezető, a magyar olimpiai csapat korábbi vezetője, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) egykori tagja.

A MOB közleményében emlékeztetett arra, hogy Lochmayer több ötkarikás eseményen a csapatiroda tagja, a magyar olimpiai csapatnak többször is a vezetője volt: 1988-ban MOB-titkárként a szöuli játékokon a szakmai csoport operatív irányító helyetteseként, 1992-ben Barcelonában és 1996-ban Atlantában pedig csapatvezetőként volt jelen.

Sportvezetőként az 1980-as években az Országos Sporthivatal, majd az Országos Testnevelési és Sporthivatal (OTSH) versenysport főosztályának egykori vezetőjeként, a MOB tagjaként dolgozott. A rendszerváltást követően, 1989-ben tagja volt a szabadon választott MOB közgyűlésének, annak szakmai-tudományos bizottságának.