Meghalt az egykori sztálinista lengyel vérbíró Amerikában2Fénykép© index.hu

Meghalt az egykori sztálinista lengyel vérbíró Amerikában

, 5 hír, 2 oldalnézet

Kilencvenegy éves korában meghalt az Egyesült Államokban, a pennsylvaniai Gettysburgben az európai elfogató parancs alapján körözött lengyel sztálinista vérbíró, Stefan Michnik. A halálhírt féltestvére, Adam Michnik, a néhai kommunista hatalom elleni földalatti ellenzék egyik vezető személyisége, most a Gazeta Wyborcza napilap főszerkesztője közölte pénteken.

Stefan Michnik az 1968 márciusában elkezdődött zsidóüldözés elől emigrált Svédországba. Ennek előzménye, hogy ugyanabban az évben, márciusában diáktüntetések voltak a kommunista diktatúra ellen, amelyeket a hatalom cionistának minősített. A diáktüntetések egyik főszereplője Adam Michnik volt.

Lengyelország 2018-ban adott ki elfogatóparancsot az emberiesség elleni bűntettek elkövetésével vádolt Stefan Michnik ellen, Svédország 2019-ben elutasította ezt azzal érvelve, hogy a gyanúsított svéd állampolgár, és a neki tulajdonított tettek elévültek. Stefan Michnik élete végéig lengyel állampolgár is volt.