Megszólalt Kim Dzsong Un húga3Fénykép© vg.hu

Megszólalt Kim Dzsong Un húga

, 5 hír, oldalnézet

Kim Jo Dzsong szerint nem valószínű egy újabb csúcstalálkozó megtartása az Egyesült Államok és Észak-Korea között, mert a jelenlegi helyzetben az csupán Washington számára lenne hasznos, Phenjannak ugyanakkor nem áll szándékában fenyegetni az Egyesült Államokat – írta egy pénteki jelentésében az észak-koreai állami hírügynökség.

Kim Jo Dzsong úgy vélekedett bátyja Kim Dzsong Un és Donald Trump amerikai elnök csúcstalálkozójára nem feltétlenül ebben az évben kerülne sor, de sohasem lehet tudni, hogy mit hoz a jövő.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter csütörtökön azt mondta, nagyon bizakodó azzal kapcsolatban, hogy új párbeszéd indulhat Észak-Koreával, egyben nyitva hagyta egy újabb csúcstalálkozó lehetőségét a két ország vezetői között.