Megvonták Matteo Salvini mentelmi jogát3Fénykép© hirado.hu

Megvonták Matteo Salvini mentelmi jogát

, 16 hír, 2 oldalnézet

Orbán Viktor május 26-án sms-ben gratulált Matteo Salvininek, miután az olasz parlament felsőházának mentelmi bizottsága nem támogatta, hogy megvonják a Liga párt vezetőjének mentelmi jogát az őt korábbi belügyminiszterként érintő újabb eljárásban, a tengerről kimentett menekültekkel zsúfolt Open Arms mentőhajó tavalyi, közel három hetes feltartóztatása miatt. A kérdésben viszont csak most mondta ki a végső szót a római felsőház.

A szenátus 149 tagja Matteo Salvini mentelmi jogának megőrzése ellen szavazott, 147 mellette. A kormánytöbbség pártjai Salvini ellen voksoltak, köztük a Liga egy évvel ezelőtti szövetségese, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) is.

A szavazást megelőző felszólalásában a pártvezető felidézte az Open Arms Líbia és a Dél-Olaszország közötti útját, elmondta, hogy a tavaly nyári kikötőlezárás ellenére a spanyol hajó mindenáron Olaszországban akart kikötni. Ezt bizonyítja, hogy többször elutasította Spanyolország segítségét.