Merkelt akarhatta Orbán az Európai Tanács élére2Fénykép© alfahir.hu

Merkelt akarhatta Orbán az Európai Tanács élére

, 4 hír, 6 oldalnézet

A sajtóértesülések szerint a visegrádi négyek két hete, a nagyszebeni uniós csúcson kérdezték meg Angela Merkelt, hogy nem akarja-e vállalni a posztot. A dolog többek között azért is érdekes, mert Orbán Viktor közismerten sokat bírálta Németországot a menekültpolitikája miatt.

A Tanács első embere ugyanakkor fajsúlyos szerepet nem, nagyrészt inkább közvetítői feladatkört tölt be. A német lapnak nyilatkozó diplomaták úgy látják ugyanakkor, hogy a visegrádiak erős ellensúlyt akarnak létrehozni a Tanácsból a Bizottsággal szemben.

Ez foroghatott talán a magyar miniszterelnök fejében, amikor többedmagával felkérte politikai ellenfelét a posztra, Merkel azonban állítólag többször határozottan visszautasította azt. A német kancellár ugyanis nemrégen erősítette meg, hogy jelenlegi megbízatása után semmilyen poltikai funkciót nem akar majd betölteni.