Mérsékeltről magas szintűre emelték a koronavírus-veszély szintjét4Fénykép© origo.hu

Mérsékeltről magas szintűre emelték a koronavírus-veszély szintjét

, 6 hír, 0 oldalnézet

Mérsékeltről magas szintűre módosította a tüdőgyulladással járó új koronavírus nemzetközi veszélyességét az Egészségügyi Világszervezet (WHO). Korábban az ENSZ szakosított szervezete azt közölte, hogy a veszély "nagyon magas Kínában, magas regionális szinten és mérsékelt nemzetközi szinten".

"Fogalmazási hiba történt, amit javítottunk" – mondta az AFP francia hírügynökségnek a genfi székhelyű szervezet egyik szóvivője. Tedros Adhanom Ghebreyesus, a WHO főigazgatója a szervezet sürgősségi bizottságának ülése után csütörtökön még arról beszélt, hogy "Kínában szükséghelyzet van, de ez még nem jelent világméretű egészségügyi válsághelyzetet".

Az nCov-2019 nevű vírusnak hétfőig Kínában már 80 halálos áldozata volt. A vírustól 14 országban 2794 embert fertőződött meg. Közben Pekingből halálos áldozatot jelentettek. Az ötvenéves áldozat január 8-án tért vissza a fővárosba a fertőzés gócpontjának számító Vuhanból, és január 22-én állapították meg nála a betegséget.