Messi nem vett részt a Barcelona szezon előtti tesztelésén© index.hu

Messi nem vett részt a Barcelona szezon előtti tesztelésén

, 8 hír, oldalnézet

Lionel Messi vasárnap délelőtt nem vett részt a Barcelona labdarúgócsapatának szezon előtti koronavírus tesztelésén, írja az MTI.

A katalán együttes játékosai délelőtt negyed tizenegytől délig kisebb csoportokra bontva az előzetes ütemezés szerint érkeztek az edzőközpontba, Messi azonban nem csatlakozott társaihoz. A spanyol sajtó már szombaton arról számolt be, hogy az egyesületet húsz év után elhagyni szándékozó argentin támadó korábbi elhatározásával ellentétben mégsem jelenik meg a vasárnapi tesztelésen. Márpedig teszt hiányában a 33 éves Messi hétfőn nem kezdheti meg társaival a felkészülést. Miután azonban távozni készül, ez vélhetően amúgy sem áll szándékában.

A Barcelona kedden erősítette meg hivatalosan a napokkal korábbi sajtóértesülést, miszerint a hatszoros aranylabdás Messi távozni akar. A támadó 2000-ben, 13 évesen lett a Barcelona játékosa, a felnőttek között a 2003/2004-es idényben mutatkozott be, azóta pedig a klub történetének legeredményesebb futballistája lett.