Minden idők legnagyobb tanterem- és uszodaépítési programja zajlik2Fénykép© origo.hu

Minden idők legnagyobb tanterem- és uszodaépítési programja zajlik

, 5 hír, oldalnézet

A Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára erről csütörtökön délután a lakhelyén, Budakeszin, egy félpályás kosárlabdapálya avatásán beszélt.

Menczer kiemelte: egy ország akkor erős, ha fiataljai tudnak együtt küzdeni, megtanulják együtt, hogy milyen a sikert átélni, illetve testileg és lelkileg elég erősek ahhoz, hogy a vereségből is fel tudjanak állni.

„A sport mindezekre megtanít, ezért akkor vagyunk erősek, ha olyan fiataljaink vannak, akik rendszeresen mozognak, sportolnak" – jelentette ki az államtitkár, majd utalt arra, hogy a mindennapos testnevelés bevezetésének köszönhetően ma már több mint 1.2 millió gyerek sportol Magyarországon napi rendszerességgel. Hozzátette: a kormány igyekszik megteremteni ehhez az infrastrukturális feltételeket, és minden idők legnagyobb tornaterem- és uszodaépítési programjának keretében jelenleg mintegy 40 milliárd forint értékben több mint 100 településen zajlanak ilyen beruházások.