Moszkva másfél milliárd dollár állami hitelt nyújt Minszknek3Fénykép© portfolio.hu

Moszkva másfél milliárd dollár állami hitelt nyújt Minszknek

, 7 hír, 0 oldalnézet

Moszkva másfél milliárd dollár állami hitelt nyújt Minszknek – jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor hétfőn Szocsiban fogadta fehérorosz hivatali partnerét, Aljakszandr Lukasenkát.

Putyin tévékamerák előtt hangsúlyozta, hogy a hazájukban kialakult helyzetet a fehéroroszoknak maguknak kell tárgyalások útján megoldaniuk, „külföldről érkező súgás nélkül”. Logikusnak és időszerűnek nevezte, hogy Lukasenka alkotmánymódosítást kezdeményezett hazájában. Leszögezte, hogy Moszkva elkötelezettje marad a Minszkkel kötött együttműködési megállapodásoknak, egyebek mellett a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetén és a Szövetségi Államon belül. Hangsúlyozta, hogy a két ország katonai együttműködését folytatni kell.

Putyin a találkozón kifogásolta, hogy a kétoldalú áruforgalom több mint 21 százalékkal csökkent, amit elsősorban a koronavírus-világjárvány számlájára írt. Indítványozta a korábbi nagyságrend helyreállítását. Emlékeztetett rá, hogy Oroszország a legnagyobb befektetője a szomszédos ország gazdaságának, rámutatva, hogy egyedül az épülő nukleáris erőmű értéke 10 milliárd dollár.