Nagy István: a magyar gazdák sorsa a vásárlók kezében van2Fénykép© delmagyar.hu

Nagy István: a magyar gazdák sorsa a vásárlók kezében van

, 6 hír, 0 oldalnézet

Elkészült a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Abaújszántó termelői piaca, a város központjában kétszáz millió forintból megépült létesítményt pénteken adták át. Az eseményen Nagy István agrárminiszter hangsúlyozta:

Úgy fogalmazott: a magyar gazdák sorsa a vásárlók kezében van, ezért lényeges, hogy tudatos vásárlásra ösztönözzék az embereket, ezáltal sok munkahely megmaradhat. „A vásárlók kötődését meg kell erősítenünk a hazai termékek iránt” – mondta.

A miniszter szólt arról, hogy a vidékfejlesztési programon keresztül még a nyáron 5,5 milliárd forint értékben meghirdetik a kistermelők termelési és értékesítési lehetőségeit segítő új pályázatot. Ebből a pénzből 2,5 milliárd forint jut a legkisebb termelőknek a mezőgazdasági és élelmiszer-feldolgozási tevékenységeik kialakítására, fejlesztésére.