NAV: Gáspár Győző nem adócsaló3Fénykép© 24.hu

NAV: Gáspár Győző nem adócsaló

, 11 hír, 0 oldalnézet

Gáspár Győzőt még 2017-ben vádolták meg adócsalással, az ügy pedig azóta húzódott, ám a Nemzeti Adó- és Vámhivatal végre pontot tett az ügy végére, és kimondták: a zenész-műsorvezető esetében nem állapítható meg semmilyen bűncselekmény elkövetése - írja a Blikk.

"Két évvel ezelőtt megcsinálták ezt az egészet, majd két év után kiderül, hogy mégse vagy bűnös. Hiába mosakodsz ország-világ előtt, Mokkában, Reggeliben, mindenhol és mégsem vagy bűnös. Be lettem skatulyázva: a lányom elvégezte a legnagyobb egyetemet, de ő az adócsaló lánya. Aztán úgy dönt a nyomozó, igaza volt Gáspár Győzőnek, mégsem csalt adót.

Ezt a büdös életben le nem mosom magamról, amíg élek. Két év alatt mindent elveszítettünk: egyedül az RTL Klub állt ki mellettem. Fellépéseket, nagykoncerteket veszítettem el, mert adócsalónak gondoltak. Felejteni, felejteni és felejteni kell" - nyilatkozta Gáspár Győző telefonon a 24.hu-nak.