Nem haladnak a kereskedelmi tárgyalások© portfolio.hu

Nem haladnak a kereskedelmi tárgyalások

, 10 hír, 0 oldalnézet

Hétfőn és kedden miniszterhelyettesek tárgyaltak Washingtonban, hogy előkészítsék a kereskedelmi tárgyalások csütörtök-péntekre időzített, legújabb fordulóját. A lap által idézett forrás szerint a kínai delegáció, melyet Liao Min pénzügyminiszter-helyettes vezetett, nem volt hajlandó a kényszerített technológiatranszfer kérdéséről beszélni, márpedig az az amerikai kormányzat egyik legsúlyosabb aggálya a kínai gazdaságpolitika kapcsán.

a megbeszélésen kerülték azoknak a kínai állami támogatásoknak a témáját is, melyekkel Washington szerint Peking méltánytalan előnyhöz juttatja a kínai vállalatokat a nemzetközi versenytársakkal szemben.

A hét eleji egyeztetéseken a mezőgazdasági termékek és a szellemi tulajdonjog védelme került szóba, de a meg nem nevezett forrás azt mondta: a kínai félnek nem sikerült meggyőznie az amerikai tárgyalókat arról, hogy vegyék fontolóra a pótvámok további emelésének felfüggesztését, ami Peking számára elsődleges fontossággal bírna.