Nem is biztos, hogy veszélyes a vörös hús5Fénykép© portfolio.hu

Nem is biztos, hogy veszélyes a vörös hús

, 6 hír, 2 oldalnézet

Egy friss tanulmány alapján az emberek többségének felesleges visszafognia a vörös húsok és a feldolgozott húsáruk fogyasztását, mivel kevés a bizonyíték arra, hogy az ilyen termékek veszélyesek, a kockázat pedig kicsi – írja az MTI. Vörös húsnak számít többek közt a marha, a bárány, a sertés, az őz és a vadak húsa. A feldolgozás során egyebek mellett füstölést, pácolást, sózást és tartósítószereket hasznának.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nemzetközi rákkutató központjának 2015-ös jelentése szerint a feldolgozott húsáruk fogyasztása növeli a rák kockázatát, a vörös hús pedig valószínűleg rákkeltő, de a bizonyítékok száma korlátozott. A tanulmány világszerte nagy visszhangot váltott ki.

Az új tanulmányt a kanadai Dalhousie Egyetem és a McMaster Egyetem csapata vezette. A szakértők ugyanazokat az bizonyítékokat elemezték, mint amelyeket korábban más kutatók is. Bár hasonló eredményekre jutottak, egészen másként értelmezték az adatokat.