Nem lesz érettségi jövőre a Szinyei Merse Pál gimnáziumban, leváltották az igazgatót2Fénykép© index.hu

Nem lesz érettségi jövőre a Szinyei Merse Pál gimnáziumban, leváltották az igazgatót

, 6 hír, 0 oldalnézet

Nem érettségiztethet a következő tanévben a Szinyei Merse Pál Gimnázium - mondta Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért felelős helyettes államtitkára vasárnap az MTI-nek.

A szakember elmondta: az Oktatási Hivatal elektronikus szűrése alapján fókuszáltak az ellenőrzéssel az adott intézményre, majd az érettségi biztosok észlelték, hogy olyan személyeket engedett érettségizni a gimnázium, akiknek egyes tantárgyakból hiányoztak az érettségihez szükséges egyes év végi jegyeik, ezért az érintettek nem is vehették át az érettségi bizonyítványt.

Fellebbezések folytán a kormányhivatalhoz került az ügy, ahol július végén úgy döntöttek: az érettségik érvényesek - tehát az érintetteknek nem kell újra érettségizniük -, de az érettségi bizonyítványt csak akkor kaphatják meg, ha majd leteszik a hiányzó osztályozó vizsgákat.