Norvégia vizsgálja, mennyire biztonságos a Pfizer vakcinája idős betegek esetében2Fénykép© 24.hu

Norvégia vizsgálja, mennyire biztonságos a Pfizer vakcinája idős betegek esetében

, 5 hír, oldalnézet

A norvég hatóságok alaposan vizsgálják a Pfizer és a BioNTech gyógyszercégek koronavírus elleni vakcinájának biztonságosságát a súlyos alapbetegségben szenvedő idősek esetében, mert legújabb becslésük szerint a korábban véltnél több ilyen beteg halhatott meg azután, hogy megkapta az oltást, jelentette a Bloomberg hírügynökség vasárnap hajnalban megjelent egyik tudósításában.

A norvég gyógyszerengedélyezési hivatal arra hívta fel a figyelmet pénteken, hogy vannak kockázatai az oltásnak a 80 évnél idősebbeknél. Bár nem beszéltek konkrétan a Pfizer-BioNTech-vakcináról, az országban egyelőre csak ezzel oltanak. Sigurd Hortemo, a hivatal egyik főorvosa arról számolt be, hogy nagyjából harminc, 80 évesnél idősebb, súlyos betegnél mellékhatások jelentkeztek a vakcina beadását követően, közülük tizenhárman meg is haltak.

Steinar Madsen, a hivatal szakmai igazgatója ehhez hozzátette, hogy a helyzetet ennek ellenére nem tartják aggasztónak, mint mondta, az oltóanyagoknak rendkívül kicsi a kockázatuk, írja az MTI.