Patrick Deenan: Jó lenne, ha Amerikának olyan vezetője lenne, mint Orbán Viktor© bama.hu

Patrick Deenan: Jó lenne, ha Amerikának olyan vezetője lenne, mint Orbán Viktor

, 5 hír, oldalnézet

Az abortuszvita nem borítja a papírformát, vagyis hogy a félidős amerikai választásokon nem az elnök pártja nyer, főleg akkor, ha gazdasági recesszió felé ballag az ország. Azaz masszív jobboldali győzelmet vár Patrick Deenan a University of Notre Dame du Lac politikaifilozófia-professzora a Mandinernek adott interjú tanúsága szerint, és úgy véli, a képviselőházi republikánus többség mellett , akár a szenátusi győzelemre is van esélye a pártnak.

A kultúrharc persze nem áll le, az amerikai jobboldalon belül is komoly harcok folynak, melyek tétje az, hogy  mennyire lesz populista a következő választáson a Republikánus Párt. Donald Trump ugyanis szerinte épp arra világított rá, hogy a választói bázisban még hatalmas, kiaknázatlan populista energiák vannak.

Ennek előretörését azonban nemcsak a demokraták, de a jobboldal egy része is szeretné visszaszorítani. A politológus szerint egyébként az amerikai és a magyar konzervatívok között gyümölcsöző kapcsolatok kezdenek kialakulni, mindkét fél tanulhat egymástól. Deenan, miközben méltatta Orbán Viktor politikusi képességeit az interjúban hangsúlyozta azt is, hogy