Porosenko elismerte vereségét3Fénykép© origo.hu

Porosenko elismerte vereségét

, 5 hír, oldalnézet

Petro Porosenko elnök elismerte az exit poll eredmények ismertetése után, hogy vereséget szenvedett az ukrán elnökválasztás vasárnapi második fordulójában Volodimir Zelenszkij humorista elnökjelölttel szemben, utóbbi pedig szinte mindenkinek köszönetet mondott a sikerért, hosszan sorolva mindazokat, akiknek hálás.

Porosenko újságírók előtt azt ígérte, hogy már most telefonál Zelenszkijnek, és gratulál neki a győzelméhez. Szavai szerint azt teszi, amit civilizált országokban szokás, mert "egyesülni és védeni" kell az országot. "Már a jövő hónapban elhagyom az államfői posztot, így döntött az ukránok többsége, és én ezt a döntést elfogadom" - jelentette ki. Hozzátette ugyanakkor, hogy a politikai életből nem szándékozik távozni - számol be az MTI.

Ezután visszaemlékezett arra, hogy 2014-ben milyen nehéz helyzetben vállalta az államfőséget, és megjegyezte, hogy akkor nem volt annyi jelentkező az elnöki posztra, mint most. Hozzátette, hogy számított arra, hogy kemény küzdelem lesz, amikor újraindult az elnöki tisztért.