Rossi nélkül harcol a 3 pontért a magyar válogatott6Fénykép© origo.hu

Rossi nélkül harcol a 3 pontért a magyar válogatott

, 9 hír, 5 oldalnézet

„Az első félidei teljesítményünk nem volt elegendő. A második már sokkal jobb volt, de a magyarok jobbak voltak a rögzített helyzetekben. A magyar válogatott nyomás alatt tartott minket, lassan járattuk a labdát” – nyilatkozta Wales szövetségi kapitánya, Ryan Giggs a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón.

„Nem engedhető meg, hogy ilyen gólokat ajándékozzunk az ellenfeleknek, mint az elmúlt meccseken, miközben az elmúlt évek sikereit éppen a védelem alapozta meg – fogalmazott a szakember. – Két kemény idegenbeli meccsen vagyunk túl, hat héttel az idény után, és erőnléti problémák mutatkoztak néhány játékos esetében, ide tartozik Ampadu, Brooks vagy Bale is, az is nagy szó volt, hogy pályára tudtak lépni. Ez egy nagyon kiegyenlített csoport, el kell kezdenünk meccseket nyerni.”

A walesi kapitány hozzátette, arra lehet számítani, hogy az ellenfelek is veszítenek még pontokat, ezért nem érzi reménytelennek a helyzetüket.