Takaró Károly: Jézus testi-lelki áldozatával átvállalta az emberiség bűnét3Fénykép© hirado.hu

Takaró Károly: Jézus testi-lelki áldozatával átvállalta az emberiség bűnét

, 6 hír, oldalnézet

A húsvéttal Isten azt üzeni nekünk, embereknek, hogy élhetünk az életéből. A szabadító Jézus a Golgotán a testi-lelki áldozatával átvállalta az emberiség bűnét, és megváltott minket – mondta Takaró Károly nyugalmazott református tábori püspök a Magyar Nemzetnek.

A lap szombati számában megjelent interjúban a lelkész úgy fogalmazott: „Isten húsvétkor konkretizálta, mi a szeretet. Azt mondta: élhetsz az életemből, mindenem a tiéd és a szolgálatodra áll. Ezt egyedül Isten mutatja be: odaadta a fiát váltságul, örökségül. Jézustól nem mi vettük el az életét: ő tette le a kezünkbe. A többi a hit dolga”.

Az Úr isteni mértékű dolgot készít elő húsvétkor (Fotó: MTI/Mohai Balázs)

A nagypéntekről Takaró Károly azt mondta: ez a nap speciális jelentéssel bír, azt üzeni nekünk, hogy az Úr egy fantasztikusan nagy dolgot készít elő, ami isteni léptékű, mértékű. „A nagypéntek, az isteni előkészítő munka arról szól, hogy miként lehet helyreállítani az egész teremtettségben a rendet, hogyan lehet az embert megszabadítani a gonosz szellemi hatalom rabságából.