Tízezrek az utcákon Hongkongban – könnygázzal oszlatnak2Fénykép© hirado.hu

Tízezrek az utcákon Hongkongban – könnygázzal oszlatnak

, 8 hír, 2 oldalnézet

Tízezrek vonultak vasárnap Hongkong utcáira az ellen a törvényjavaslat ellen tüntetni, amely lehetővé tenné, hogy Hongkong kiadjon szökevényeket Kínának. A javaslat ellenző megkérdőjelezik a kínai bírósági rendszer tisztességét és átláthatóságát.

A hongkongi rendőri vezetők önmérsékletre szólították fel a tömeget - jelentette a kormány által finanszírozott RTHK hongkongi műsorszolgáltató. A rendőrség több mint kétezer tisztet mozgósított a megmozdulás miatt. A szervezők reményei szerint több mint 500 ezren vesznek részt az eseményen. Legutóbb 2003-ban gyűlt össze ennyi ember a szigorúbb nemzetbiztonsági törvényekre vonatkozó javaslat ellen tiltakozva. A tervezetet végül elvetették.

A Reuters hírügynökség szerint a környék visszhangzott a javaslat ellen tiltakozók skandálásától, míg mások Carrie Lam hongkongi kormányzó lemondását követelték. A Reuters szerint a tiltakozók a parlament épületéhez vonulnak. A hírügynökség szerint hasonló tiltakozásokat terveztek 25 másik városban világszerte, köztük Londonban, Sydneyben, New Yorkban és Chicagóban.