Tökéletes hazai szereplésben bízik a Pick Szeged vezetőedzője3Fénykép© hirado.hu

Tökéletes hazai szereplésben bízik a Pick Szeged vezetőedzője

, 6 hír, 0 oldalnézet

A klub hétfői sajtótájékoztatóján a spanyol szakember leszögezte, hogy az NB I-ben a címvédés, a BL-ben pedig az előrelépés a céljuk. A szegediek történetük során idén védték meg először bajnoki elsőségüket, a BL négyes döntőjébe viszont még soha nem tudtak bekerülni.

A felkészülési időszak első napján Pastor elmondta, kemény munka és sok edzés vár a csapatra, majd hozzátette, nagyon örülne, ha a következő idényben nem lenne olyan sok sérülés és betegség a keretben, mint az elmúlt két szezonban.

– Nagyon jól fel kell készülnünk, mert a BL-ben mi kerültünk az erősebb csoportba, ráadásul a címvédő Barcelona otthonában kezdünk. Egyelőre nem kell azon gondolkodnunk, hányadik helyen fejezzük be a csoportkört, mert meccsről meccsre készülünk. A legjobb teljesítményt a nyolcaddöntőben és a negyeddöntőben kell majd nyújtanunk – magyarázta.