Törökországba újabb 6,5 millió adag kínai vakcina érkezett2Fénykép© infostart.hu

Törökországba újabb 6,5 millió adag kínai vakcina érkezett

, 4 hír, oldalnézet

Az első hárommillió adag december végén érkezett meg a kis-ázsiai országba. A szállítmány bevizsgálása után a török gyógyszerfelügyelet engedélyezte a CoronaVac vészhelyzeti alkalmazását, január 14-én pedig megkezdődött a lakosság tömeges beoltása.

A beoltottak száma múlt hét szerdán meghaladta az egymilliót, jelenleg pedig 1 millió 248 ezren áll a mutató. Eddig túlnyomórészt egészségügyi alkalmazottaknak, kisebb részt idősotthonokban élőknek és dolgozóknak, illetve 85 év felettieknek adták be az oltóanyagot. Az ország lakossága nagyjából 83 millió, így a beoltottak a népesség körülbelül 1,5 százalékát teszik ki.

A kínai CoronaVac védőoltást két részletben, 28 nap eltéréssel kell a szervezetbe juttatni.

A most leszállított 6,5 millió dózis egy 10 millió adagos részlet első csomagja, tehát a közeljövőben további 3,5 millió vakcina érkezése várható. Bár a bevizsgálás körülbelül két hetet vesz igénybe, a hétfői szállítmány lehetővé teszi, hogy Törökország megszakítás nélkül folytassa oltási programját.