Törökországban teljes lezárás lépett életbe, hogy felkészüljenek a turistaszezonra6Fénykép© blikk.hu

Törökországban teljes lezárás lépett életbe, hogy felkészüljenek a turistaszezonra

, 8 hír, 0 oldalnézet

Az intézkedéscsomag egész pontosan április 29-én este 19 órától május 17-én reggel 5 óráig van érvényben, tehát az iszlám böjti hónap, a ramadán végét követő első hétfő reggelig.

A lépésről Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn tájékoztatta a nyilvánosságot. Mint mondta, a kormányzat célja az, hogy az újonnan igazolt fertőzöttek napi számát legalább 5000 alá visszaszorítsa. A napi esetszám múlt szerdán még 62 ezer közelében járt, és bár azóta nagymértékben csökkent, továbbra is magasabb, mint a járvány második hullámának csúcsán. Ezen a héten már 40 ezer körül ingadozott ez az érték, a csütörtöki adat 37 674 volt.

Az új rendelkezések keretében a közintézmények alkalmazottai vagy távmunkában vagy „váltó beosztásban” dolgoznak tovább. Ezen felül minden olyan munkahely felfüggeszti tevékenységét, amely nem kapcsolódik a gyártáshoz, a szállítmányozáshoz, az építőiparhoz, az élelmiszer-, valamint az egészségügyi ellátáshoz. A turistákra nem vonatkoznak a korlátozások.