Tovább romlott Észak-Korea és Dél-Korea viszonya3Fénykép© hirado.hu

Tovább romlott Észak-Korea és Dél-Korea viszonya

, 8 hír, 2 oldalnézet

Észak-Korea katonákat vezényelt a két Korea határán létesített demilitarizált övezetbe. A mostani lépések is azt igazolják, hogy ismét romlani kezdett a kapcsolat a két szomszédos ország között – hívta fel a figyelmet Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő. Véleménye szerint az sem kizárt, hogy a következő hónapokban egy alacsonyabb szintű katonai konfliktus robban ki a két ország között. Háborúig valószínűleg nem fajul az ellentét, mert az egyik félnek sem érdeke – mondta.

A kép illusztráció (Fotó: MTI/EPA/YNA)

Észak-Korea katonákat vezényelt a két Korea határán létesített demilitarizált övezetbe. A dél-koreai média hírei szerint közel száz észak-koreai katona jelent meg a korábban a két Korea által közösen használt keszongi ipari parkban. Észak-Koreának a fegyvermentes övezetben körülbelül százötven olyan őrhelye van, amelyeket a feszültség csökkentését szolgáló, 2018. szeptember 19-én aláírt Korea-közi szerződés után ürített ki.

Az észak-koreai hadsereg vezérkara kedden bejelentette, hogy fontolóra vette a hadsereg bevonulását a demilitarizált övezetbe. Néhány órával később felrobbantották a keszongi Korea-közi összekötő irodát, amelyet a két ország létesített, hogy elősegítse a párbeszédet és az együttműködést.