Új InterCity flotta beszerzése kezdődik meg4Fénykép© hirado.hu

Új InterCity flotta beszerzése kezdődik meg

, 5 hír, 0 oldalnézet

A politikus posztja szerint ez a beszerzés az összes hazai távolsági vonalon megoldja a távolsági járművek problémáját, úgy, hogy nemzetközi forgalomban is be lehet majd őket vetni.

Elképzeléseik szerint a Budapestről Miskolcot, Nyíregyházát, Debrecent és Szolnokot felfűző kör-IC-ben, Pécsre, Kecskeméten át Szegedre, Győrön át az ÖBB vonataival vegyesen Bécsbe, a Balaton déli partjára és az északi parti vonal villamosítása után az északi partra, Prágába, Varsóba, Belgrád és a jövőben tovább akár a Balkán déli államai felé ezek az új, zárt ingavonatok járnak majd, a többi, kisebb kapacitást igénylő irányba pedig olyan vonatok, amelyek tisztán a hasonló színvonalú szolgáltatást jelentő (IC+, CAF) kocsikat tartalmazzák.

A kormányhatározat szerint a közbeszerzési eljárást még az idén meg kell indítani a 39+10 szerelvényre, ami összesen több mint 380 darab kocsit jelent majd.