Új országba lehet repülni Budapestről4Fénykép© origo.hu

Új országba lehet repülni Budapestről

, 8 hír, 0 oldalnézet

A WizzAir márciustól heti két járatot indít a magyar és a moldáv főváros között - jelentette be pénteken közösségi oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A tárcavezető fontos előrelépésnek nevezte a két ország közötti közvetlen légiközlekedési kapcsolat megteremtését.

Rámutatott, hogy a koronavírus-világjárvány komoly kihívások elé állította a gazdaság szinte minden szegmensét, de a turizmus és a légiközlekedés egyértelműen a legnagyobb vesztesek közé tartozott. Ezért is fontos a légiközlekedés újraépülése, ahogy az is, hogy minél több új járat induljon Magyarországról. Mindezek nagyban hozzájárulnak a gazdaság gyors újraindulásához- hangsúlyozta.

Szijjártó Péter a Budapest és Kisinyov közötti járat megindítását fontos előrelépésnek nevezte, kiemelve, hogy az Európai Unió keleti szomszédsága általában nehezen megközelíthető térségnek számít repülési szempontból.