Új táv is lesz az idei a Balaton-átúszáson5Fénykép© nemzetisport.hu

Új táv is lesz az idei a Balaton-átúszáson

, 7 hír, oldalnézet

"Itt az amatőrök is profik. Hatéves gyermek és 80 fölötti úszó is volt már a mezőnyben, ami azt mutatja, hogy mindenkit lehet motiválni" - emelte ki Szabó Tünde sportért felelős államtitkár a rendezvény csütörtöki sajtótájékoztatóján. Kifejtette, Magyarország a koronavírus-járvány megjelenésekor utolsóként zárta be sportlétesítményeit, és az első országok között volt, amelyek kinyitották azokat.

Az idei újdonság a Lidl Balaton-átúszás Féltáv, azaz a 2600 méteres rövidebb táv, amely Balatonboglárról indul. A résztvevők beúsznak 1300 métert, majd visszafordulnak, és azonos pályán érnek célba az átúszókkal. "Márciusban bezártak az uszodák, így úszással nem lehetett készülni a megméretésre. A féltávval így szeretnénk lehetőséget adni azoknak a régi úszóinknak, akik nem érzik magukat elég felkészültnek ebben az évben. Az előzetes jelentkezés szerdán kezdődött el, és máris több mint 1500-an regisztráltak" – mondta Máth István versenyigazgató.

Tavaly 9724-en vettek részt az eseményen, mely az összes évet beleszámítva már 194 002 főnél tart, így idén jó esély van arra, hogy elérjék a 200 ezer indulót. Rossz időjárás esetén az idei esőnap augusztus 2., 8., 9., 15. vagy 16. lehet.