Újabb magyar futamgyőzelmek kajak-kenuban6Fénykép© hirado.hu

Újabb magyar futamgyőzelmek kajak-kenuban

, 9 hír, oldalnézet

A magyarok közül elsőként három ezres egység szállt vízre az 1972-es olimpia pályáján, amelyen 50 éve ez az első jelentős nemzetközi kajak-kenu verseny.

Kajak egyesben a nőknél az első három, a férfiak ötkarikás számában pedig az első hellyel egyből a döntőbe lehetett kerülni, s mindkét magyar élt is a lehetőséggel: az Atomerőmű SE 24 éves versenyzője, Pupp Noémi, valamint az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Kopasz Bálint is megnyerte előfutamát.

"Azt terveztem, hogy egy jó erős előfutamot megyek, erre szükség is volt, mert jó ellenfeleim voltak. Nagyjából 85 százalékos erőbedobással mentem, örülök, hogy többet nem kellett kiadnom magamból" -  nyilatkozott az MTI-nek Kopasz, aki elárulta: kicsit fáradtan érkezett reggel, mert a hotelszobájában nincs légkondicionáló, így keveset tudott aludni.