Utcára teheti Szilágyi István özvegyét a végrehajtó9Fénykép1Videó© life.hu

Utcára teheti Szilágyi István özvegyét a végrehajtó

, 31 hír, 2 oldalnézet

Ahogy azt korábban megírtuk, Szilágyi István május 3-án, tragikus körülmények között elhunyt. Lópici Gáspárt néhány napja örök nyugalomra helyezték, ám a fia nem akart megjelenni a temetésen. Édesanyja korábban egy interjúban azt mondta, nem haragszik a fiára, sőt, azt is bevallotta: talán genetikai okai is lehetnek annak, hogy Péter ilyen agresszív természetű.

Az idős asszony nemrég pedig azt is elárulta: ha majd eljön az idő, nem szeretne férje mellett nyugodni, bármennyire is szerette őt.

"Nagyon szerettem Pistát, de neki más volt a vallása, református volt. Máshogy van az a föld szentelve, mint ahogy nálunk, katolikusoknál szokás" - mondta a Blikknek.