Kislánynak írt üzenete miatt rúgták ki Hosszú Katinka nevelőedzőjét

Azért váltak meg egy évtizedek óta elismert úszóedzőtől a Bajai Spartacusnál, mert olyan üzenetet küldött egy fiatal lánynak, amelyet egyesülete szerint nem kellett volna. Az ügy középpontjában a sportág egy nagyágyúja, Pass Ferenc szerepel, aki a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka nevelőedzője volt. Egy pillanat alatt megváltak tőle annak ellenére is, hogy 33 esztendeje dolgozott a klubért.

2024. február 28., 12:57

Szerző:

Hosszú Katinka vezetőedzőjét, a klub elismert trénerét múlt hét hétfőn elküldték a Bajai Spartacustól, a hét második felében pedig azonnali hatállyal megváltak tőle – értesült a Blikk Sportal. Valamiféle kínos ügyről lehetett hallani, de először az érintett nem kívánt megszólalni, az úszóklub irányítójának titkárságán meg visszahívást ígértek – ez sajnos azóta sem történt meg. Pass Ferenc azonban úgy döntött, nem hallgat a történtekről, még ha kínosan is érintik.

„Egy félreértett üzenet miatt kerültem ilyen helyzetbe. Tény, ha valaki akarja, félre értheti a messengeren küldött mondatokat, de semmi ilyen szándékom nem volt, semmilyen hátsó szándék nem vezérelt. Semmi bűnöset nem tettem”

– fakadt ki a tréner. „Az egyesületem ennek ellenére rögtön felmondott. Harminchárom éve dolgoztam itt, soha semmilyen konfliktusom nem volt sem gyerekkel, sem szülővel, legfeljebb szakmai vitám” – tette hozzá. 

Hogy konkrétan mi szerepelt a tréner által elküldött üzenetben, azt a lap sem tudta meg. Értesüléseik szerint

szülői bejelentést követően mondtak fel Passnak, aki a résztelekről annyit elárult, az ügyben szereplő 15 éves úszó nem is volt a tanítványa.

Decemberben a lány jelentkezett nála, hogy szeretne nála sportolni, de ő átirányította egy kolléganőjéhez, illetve a vízilabdázókhoz. Az uszodában 3-4 alkalommal még összefutottak, olykor beszéltek is néhány mondatot. Illetve a sport, az edzés kapcsán még váltottak néhány messenger üzenetet – szerinte ezek közül az utolsót értették, magyarázták félre. 

„Természetesen nagyon felzaklatott ez a történet, hiszen nem tettem rosszat, mégis ilyen helyzetbe kerültem. Rendre ez jár a fejemben, de nem igazán tudok gondolkodni. A családtagjaim mellettem vannak, próbálnak támogatni, de nekik sem egyszerű. Olyan ügyben kéne védekeznem, vagy bizonyítanom bármit, amit nem követtem el” – magyarázta a történteket Pass. 

A Bajai Spartacus nem válaszolt a lap kérdéseire, így arra sem, hogy miért kellett elküldeni Passt, és esetleg felvetődött-e, hogy a hatóságnál hivatalos eljárást kezdeményezzenek az ügyben.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: OLIVIER CHASSIGNOLE / AFP)

Péntek éjszaka már nagyrészt derült vagy gyengén felhős idő várható, de a délkeleti határ közelében még ekkor is előfordulhatnak felhősebb körzetek.

Karsai Dániel levélben fordult Sulyok Tamás köztársasági elnökhöz, melyben azt kérte, az államfő tegyen nyilatkozatot arról, hogy kegyelemben részesíti azokat, akik segítenek a gyógyíthatatlan halálos betegségben szenvedők távozásában.