Meghalt Ray Stevenson a Róma és a Thor sztárja

Meghalt Ray Stevenson, észak-ír színész, a Róma, illetve A tengeralattjáró című sorozatok és a Thor című filmek sztárja.

2023. május 23., 07:40

Szerző:

Az 58 éves észak-ír színész ügynöksége hétfőn erősítette meg a dpa német hírügynökségnek, hogy a sztár vasárnap halt meg az olaszországi Ischia szigetén. Halálának körülményeiről egyelőre nem tudni semmi közelebbit. 

A deadline.com hollywoodi hírportál korábban közölte, hogy a színészt a Cassino in Ischia című film főszerepére szerződtették. 

Stevenson számára az áttörést a Róma című történelmi sorozat (2005-2007) hozta el, amelyben Titus Pullo római légiós szerepét alakította, később a Thor-filmekben is szerepelt, mint Volstagg, a Marvel-szuperhős egyik jóbarátja. A 2011-es Három testőrben Porthos szerepében tűnt fel, míg a Fekete vitorlák című, 2014 és 2017 között futó történelmi kalandfilm-sorozatban Feketeszakállt játszotta. 

Tavaly Stevenson A tengeralattjáró második világháborús sorozatban alakította Jack Swinburne brit hajóskapitányt. 

A deadline.com úgy tudja, a 2023-ban megjelenő 1242 - A Nyugat kapujában című film egyik főszerepét osztották rá, illetve a szintén még meg nem jelent Csillagok Háborúja spin-off, az Ahsoka trailerében is feltűnik Baylan Skoll erőhasználó szerepében.

(Kiemelt képünk: Ray Stevenson a Thor - Sötét világ című filmben. Fotó: Collection Christophel © Marvel Studios / Walt Disney Pictures / Jay Maidment / Collection ChristopheL via AFP)