Szanyi Tibor új mozgalmat alapít, a felfüggesztése ellenére az MSZP alelnökének tartja magát

2019. július 3., 10:48

Szerző:

Új mozgalom létrehozását tervezi Szanyi Tibor, aki párttagságának felfüggesztését vitatva továbbra is az MSZP alelnökének tartja magát. Szanyi Tibor szerdán az M1-en közölte, a munkanevén Bal Blokknak hívott mozgalomról augusztus végén Horányban szeretné az első bejelentéseket megtenni.

A mozgalomhoz csatlakozni szándékozókat a műsorban nem nevezte meg, de elmondta, több emberrel tárgyalt már, akikkel kétségtelenül egyetértenek abban, hogy vétek magukra hagyni a baloldali érzelmű embereket. Mivel az őszi önkormányzati választásokat leszámítva 2022-ig nem lesz igazi választási szituáció, ez jó időszak az újszerű, innovatív mozgalmak felépítésére - hangsúlyozta. A politikus úgy vélekedett, az MSZP által az európai parlamenti választáson elért 6 százaléknál jóval nagyobb a baloldali érzelmű polgárok aránya Magyarországon, ezért méltatlan, amit Tóth Bertalan, az MSZP elnöke produkált. Sok a kihívás - például a klímaváltozás és a társadalmi széttagoltság oldása -, amelyeket nem lehet olyan cirkuszi mutatványokkal elfedni, mint amit a párt elnöke művel - fogalmazott.

Kitért arra is, hogy alelnökként tett javaslatai napirendre sem kerültek, ugyanis Tóth Bertalan kft.-ként működteti a pártot, és ez meggátolja a párbeszédet. Párttagságának felfüggesztésével kapcsolatban azt mondta, kedden fegyelmi tárgyalást tartottak, amelyen a tanács nem osztotta az elnökség pénteken hozott döntését, tehát ilyen értelemben most egy másik szituáció van.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.