Negyedszer is fellőtték az iráni műholdat, de most sem sikerült Föld körüli pályára állítani

2020. február 9., 20:21

Szerző:

Nem sikerült Föld körüli pályára állítani a saját fejlesztésű iráni műholdat – ismerte el vasárnap egy katonai forrás a televízióban.

"A felbocsátás sikeres volt, elértük fő céljaink többségét, de a tervezettek ellenére a Zafar műhold nem érte el az orbitális pályát" – hangzott el az állami televízióban.

A kísérlet egy programsorozat újabb lépése volt, amely nyugtalanítja az Egyesült Államokat. A tengerentúli nagyhatalom azért aggódik, mert azok a nagy hatótávolságú ballisztikus rakéták, amelyekkel Irán szatelliteket bocsát fel, nukleáris töltetekkel felszerelve háborús célokat szolgálhatnak. Teherán szerint fejlesztései békés szándékúak, és sohasem törekedett atomfegyver előállítására.

Először tavaly januárban próbálták meg fellőni, de akkor a hordozórakéta nem érte el a kellő sebességet a fellövés harmadik szakaszában, majd februárban jött egy kudarcba fulladt kísérlet, ami után Iránban amerikai szabotázst gyanítottak, aztán tavaly augusztusban a rakéta még az indítóálláson felrobbant.

Mohammad Dzsavád Azari-Dzsahromi iráni kommunikációs miniszter korábban azt mondta, hogy a Zafar műhold elsőként Kászim Szulejmáni képét fogja sugározni, azét a tábornokét, akit az amerikai légierő január elején Bagdadban likvidált. Ő az iráni Forradalmi Gárda Kudsz nevű elitegységének parancsnoka volt. Ez az alakulat külföldön folytatott hadműveleteket.

Irán 2009-ben állította Föld körüli pályára első műholdját, amelyet 2011-ben és 2012-ben újabbak követtek.