Belföld

Fillérekért bérel üzlethelyiséget a CBA a Várban

A budai Vár egyetlen élelmiszerüzletét és dohányboltját a CBA Budavár Kft. működteti, amelynek két tulajdonosa a CBA-alapító és a központi CBA elnöki posztjáról 2015 végén lemondott Baldauf László, illetve Féniász Péter. 2008 márciusában nyitották meg boltjukat a Mátyás-templommal szemben – írta meg a Magyar Narancs.

Az összesen 550 négyzetméteres helyiség részben önkormányzati, részben társasházi tulajdonú. A helyiség bérleti szerződését Veres Dávid független képviselő kérte ki az önkormányzattól. Ebből kiderül, hogy  z üzlethelyiségből 305 négyzetméter tartozik az önkormányzathoz,

ezt a CBA jelenleg mindössze 1918 forint/négyzetméter áron bérli.

A lap szerint a társasházra jutó 245 négyzetméter után még ennél is kevesebbet fizet a CBA Budavár, alig 900 forintot négyzetméterenként. A társasházban a legnagyobb tulajdonos az önkormányzat, a ház közös képviseletét pedig az önkormányzati tulajdonú, I. kerületi Házgondnoksági Kft. látja el, így az árba a lakóknak sincs beleszólásuk, csak az önkormányzatnak.

Az önkormányzati többségű társasházi közgyűlés ahhoz is hozzájárult, hogy a CBA csak 2009-től fizessen bérleti díjat, miközben azt már 2008 elejétől használták. Így az üzlet egy részéért egy évig egyáltalán nem fizetett bérleti díjat a CBA, a 2009–2011 közé eső díjat pedig utólag rendezték – írta meg a lap.

A Magyar Narancs által megkérdezett ingatlanszakértő szerint a Vár kevésbé frekventált területein is ennek a többszörösét kérik el a piaci alapon üzlethelyiséget bérlőktől. Ráadásul a Várban nincs hasonló adottságokkal rendelkező kiadó helyiség.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik