Belföld

Gyárfás Tamás: nincs mit beismernem

Kedden a vádlott vallomásával folytatódott a felbujtóként, előre kitervelten elkövetett emberöléssel megvádolt Gyárfás Tamás büntetőpere a Fővárosi Törvényszéken.

Fenyő János médiavállalkozót 1998-ban ölte meg Budapesten Jozef Rohác, aki az emiatt kiszabott jogerős szabadságvesztését tölti. Az ügyészség azzal vádolja Gyárfást, hogy ő bízta meg az azóta már más ügyekben jogerősen elítélt Portik Tamást (és Tasnádi Pétert is) Fenyő János megölésével, és Portik meg is szervezte a gyilkosságot.

Portik Tamás ellen a Fenyő-gyilkosság és az 1998 nyarán elkövetett Aranykéz utcai négy halálos áldozatot követelő robbantás ügyében elrendelt perújítást kedden egyesítették a Gyárfás elleni eljárással. Ez azt jelenti, hogy a tetteiket ebben az eljárásban együtt fogják elbírálni.

A vád szerint Fenyő és Gyárfás között az 1990-es évek elején üzleti, elszámolási viták, hatalmi harc robbant ki az RTV Újság és a Nap TV miatt. Perek indultak, nyilvánosan fenyegették egymást a felek, Fenyő terhelő adatokat próbált gyűjteni Gyárfásról, és lejárató cikkeket íratott róla a Népszavában.

A vádirat szerint Gyárfás emiatt határozta el, hogy megöleti a riválisát. Az ügyészség szerint előbb Tasnádi Pétert bízta meg azzal, hogy 12 millió forintért végezzen Fenyő Jánossal. Tasnádi ebből 6 milliót meg is kapott, de nem teljesítette a megbízást, ezután fordult Gyárfás Tamás Portikhoz, hogy ölesse meg Fenyőt. A vádhatóság 52 tanúval, okiratokkal, szakértőkkel és legfőképp a Portik és Gyárfás közti, Portik által rögzített hangfelvételekkel kívánja bizonyítani a vádlott bűnösségét.

Gyárfás már a novemberi előkészületi ülésen kijelentette, hogy az ügyészség feltételezése abszurd, mert az ő személyiségétől idegen az erőszak. Fenyő Jánossal fennálló lényeges nézeteltérései pedig már több mint egy évvel a gyilkosság előtt lezárultak, ezért nem is állt érdekében megöletni riválisát.

Azt mondta, hogy nincs mit beismernie sem Portikot, sem Tasnádit és senki mást nem bízott meg gyilkossággal. Emlékeztetett arra, hogy Tasnádi Péter éveken át teljesen mást mondott a történtekről, az inkriminált hangfelvételekkel pedig Portik csapdát akart állítani, zsarolni akarta őt, továbbá az 515 perces hosszúságú, 2003-2004-ben készült felvételeken 3551 kihagyás, illetve számtalan nem érthető részlet van, ezért nem lehet alkalmas bizonyítéknak.

Gyárfás számára nem indult rosszul a mai tárgyalási nap. A hvg.hu beszámolója szerint Portik tagadta ugyanis a bűnösségét. Azt mondta, hogy a bűncselekményt nem követte el, a hangfelvételeket pedig manipulálták.

Az MTI beszámolója szerint Portik Tamás védője felvetette, hogy tisztázni kellene, pontosan mikor készültek a hangfelvételek, és szükség lehet az 1997 végén, illetve 1998-ban rögzített lehallgatási anyagokra, híváslistákra is.

Portik egyébként rendkívüli biztonsági intézkedések mellett vett részt a tárgyalás első óráján, azután elszállították. Az ő meghallgatására később kerülhet sor. Az ő vallomása ugyancsak igénybe vehet majd egy napot, a védelem indítványozza hang-, illetve informatikus szakértő meghallgatását, továbbá szükség lehet újabb tanúk, köztük egy szlovákiai büntetés-végrehajtási intézetben őrzött férfi meghallgatására.

Ezt követően Gyárfás kezdett bele a maratoni hosszúságú vallomásába. Ebben megismételte a korábbi kijelentését, hogy semmi köze a bűncselekményhez.

„Nincs mit beismernem, vallomást viszont kívánok tenni” – szögezte le határozottan Gyárfás.

Ha már így hozta a sors, amit nagyon sajnálok, örülök, hogy végre tisztázhatom magam

– tette hozzá a sportvezető, aki írásban is benyújtotta védekezését.

Gyárfás ezúttal is azt állította, hogy nem lépett fel agresszívan Fenyő János ellen. Állítása szerint a vádirat indokolatlanul nagy teret szentel a közte és Fenyő János között kialakult ellentétnek, amely egyébként már jóval a gyilkosság előtt rendeződött, így az állítólagos felbujtásnak nem lehetett semmi indítéka, célja.

A szembenállásunk azon alapult, hogy ki vezeti a Napkelte című műsort, de miután ezt lezártuk, megbékéltünk, peres ügyeinket lezártuk

– jelentette ki, hozzátéve, hogy ha igaz is lenne a közöttük lévő vita, ebből akkor sem következik az, hogy felbujtott volna bárkit is. Gyárfás ezt követően hosszasan ecsetelte, hogy miként zárult le a vita közte és Fenyő között. Megemlítette többek közt azt a bizonyos kézfogást, ami közte és Fenyő János között történt az 1997-es sajtóbálon. De arról is beszélt, hogy egyezséget kötött Fenyővel arról, hogy nem támadják egymást a jövőben.

Kiemelt kép: Mohos Márton /24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik