Belföld

Katonai középiskola épül Hódmezővásárhelyen és Székesfehérváron

Komoly előkészületek indultak el a két új katonai középiskola megépítésére Hódmezővásárhelyen és Székesfehérváron – írja a Magyar Nemzet.

A kormányt támogató lapnak a Honvédelmi Minisztérium elmondta, Hódmezővásárhelyen már befejeződtek az ehhez szükséges statikai vizsgálatok és elkészültek a megvalósíthatósági tervek, Székesfehérváron most folyik az építkezésre alkalmas ingatlan kiválasztása. A debreceni katonai középiskolával együtt így hamarosan három ilyen intézmény lesz az országban.

A Magyar Nemzet emlékeztet, hogy valaha tizenhat ilyen középiskola volt az országban, az utolsót még a szocialista Juhász Ferenc minisztersége idején szüntették meg, az újság szerint ezért küzd létszámhiánnyal a honvédség.

A katonai középiskolák megépítése és újraindítása mellett az utánpótlás érdekében más programokat is elindított az utóbbi években a szaktárcatárca Ilyen például a honvédelmi ismeretek középiskolai oktatása, a honvédkadétképzés a szakgimnáziumokban – írják.

Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik