Belföld

Kocsis Máté: Magyar Péter bosszút akar állni

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Magyart elhagyta a felesége, elvesztette a felesége által szerzett munkahelyeit, és ezért bosszút akar állni

közölte Kocsis Máté az atv.hu megkeresésésre az után, hogy Magyar Pétert szerda délelőtt a Völner-Schadl-ügyben két korábbi Facebook-posztja miatt kihallgatta a nyomozó ügyészség. Magyar többek között azt állította az ügyészségnek, hogy Rogán Antalék manipulálták az ügy ügyészségi iratait, és erre bizonyítékai is vannak.

A Fidesz parlamenti frakciójának vezetője az atv.hu-nak úgy fogalmazott:

A történtekért a kormányt és annak egyes tagjait okolja, ezért vádaskodik, de amit csinál, az végső soron csak üres locsogás-fecsegés, nem más, mint egy sértett ember vagdalkozása.

Magyar tanúkihallgatása március 26-án folytatódik. Varga Judit egykori igazságügyi miniszter férje azt ígéri, bemutatja az általa készített bizonyító erejű hangfelvételeket, és ha lehet, nyilvánosságra is hozza azokat.

Frissítünk!

Szerda este, nem sokkal 6 óra előtt a Magyar Nemzet lehozta a Kormányzati Tájékoztatási Központ közleményét, amelyben azt állították – Kocsis Mátéhoz hasonlóan – , hogy Varga Judit egykori férje a kormányon akar bosszút állni, amiért elhagyta a felesége és elveszítette kormányzati megbízásait.

A közleményt sem a kormányzati honlapokon, sem az MTI-ben nem hozták nyilvánosságra, így csak a Magyar Nemzetre tudunk hivatkozni, amikor azt írjuk, hogy a kormány szerint a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter, Rogán Antal már Jámbor András kérdésére is elmondta, hogy Schadl Györgyöt nem ismeri, nem találkozott és nem is beszélt vele soha. A kormány ezen felül azt is kijelentette, hogy Magyar Péter állításai alaptalanok, és minden, amit mond, üres szóbeszéd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik