Élet-Stílus

Hivatalos: az RTL bejelentette, kik lesznek a The Voice zsűritagjai

RTL
RTL
Részben beigazolódott a sejtés.

Februárban derült ki, hogy az RTL képernyőjére visszatér a The Voice című tehetségkutató, váltva az korábbi években futó X-Faktort. A zsűrit ezúttal coach-oknak hívják majd. A csatorna szerdán sajtótájékoztatón jelentette be, hogy idén kik lesznek az ítészek:

  • Miklósa Erika Kossuth-díjas opera-énekesnő,
  • Trokán Nóra Junior-príma díjas színésznő, aki prózai szerepek mellett musicalekben is főszerepeket játszik,
  • Curtis többszörös arany- és platinalemezes előadó-dalszerző,
  • és Manuel, aki négy évvel ezelőtt az X-Faktorban tűnt fel.

Mi négyen mindannyian más szférából jövünk, más színeket tudunk majd vinni a műsorba, izgatottan várom a közös munkát

– nyilatkozta Trokán Nóra.

A Blikk egyébként áprilisban azt írta, hogy értesüléseik szerint Curtis, Manuel, Hien és Király Viktor döntenek majd a jelentkezők sorsáról.

Az is kiderült, hogy a műsorvezetői feladatokat Istenes Bence látja majd el.

A The Voice formátumában a zsűritagok úgy választják ki a versenyzőiket, hogy a válogatón még nem látják, csak hallják az énekeseket, ha pedig úgy döntenek, feléjük fordulnak a székükkel, azzal automatikusan továbbjuttatják őket a csapatukba. Abban az esetben, ha több zsűritag is megfordul, a versenyző választhat, kit szeretne közülük mentorának. A válogatókat később párbajkörök, majd élő showk követik. A győztes  a hazai tehetségkutatók valaha volt legnagyobb pénznyereményét, 36 millió forintot vihet majd haza.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik