Gazdaság

300 millió forintos bírságot kapott a Wizz Air

A Miniszterelnökség szerda délutáni közleményében arról számolt be, hogy a Fővárosi Kormányhivatal az elmúlt két hónapban összesen hét esetben folytatott fogyasztóvédelmi vizsgálatot a Wizz Air légitársasággal szemben. Ezekből öt esetben állapított meg szabálysértést:

  • a május 25-i Frankfurt – Budapest,
  • a június 6-i London – Budapest,
  • a június 19-i Brüsszel – Budapest,
  • a június 25-i London Gatwick – Budapest, valamint
  • a június 30-i Marosvásárhely – Budapest járattal kapcsolatban.

Ahogy a közleményt jegyző Tuzson Bence közszolgálatért felelős államtitkár írta,

ismétlődő jogsértés esetén a lehető legszigorúbb büntetésre számíthatnak a fogyasztókat megkárosító társaságok, éppen ezért, a kormányhivatal első fokon összesen 300 millió forint bírságot szabott ki a Wizz Air ellen, amelyről a mai napon tájékoztatta a légitársaságot.

A közleményben leszögezték, minden esetben a legszigorúbban fellépnek az utasok megtévesztésével, megfelelő tájékoztatásuk elmulasztásával, illetve az ellenük tanúsított jogszerűtlen magatartással szemben.

Frissítünk!

Cikkünk megjelenése után a Wizz Air közleményt adott ki, melyben azt írták: “A Wizz Air csalódott a Fővárosi Kormányhivatal döntéseivel kapcsolatban, amelyben a vállalat öt repülőjáratával kapcsolatban hozott határozatokat. A Wizz Air továbbra is arra törekszik, hogy utasait teljesen átláthatóan és folyamatosan tájékoztassa. Az elmúlt három hónapban a Wizz Air több mint 60 000 repülőjáratot üzemeltetett sikeresen, melyek közül a nyári főszezonban kevesebb, mint 1% szenvedett el jelentősebb késést bármilyen okból, vagy kellett törölni a járatot. A Wizz Air őszintén elnézést kér az érintett utasoktól és mindent megtesz, hogy csökkentse a működést érintő zavarokat. Mivel ezek a határozatok nem jogerősek és jelenleg is tanulmányozzuk azokat, további nyilatkozatokat a határozatokkal kapcsolatban nem kívánunk tenni.”

Kiemelt kép: MTI/MTVA/Bizományosi/Oláh Tibor 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik