Közélet

Közzétette a kormány, hogy miről egyeztetett a babaváró támogatás kapcsán

Azt próbálják alátámasztani, hogy „Brüsszel” meg akarja akadályozni a támogatást, de ilyesmi nem derül ki a dokumentumokból.

A magyar kormány nyilvánosságra hozta azoknak a telefonos egyeztetéseknek az összefoglalóit, amelyeket a babaváró támogatással kapcsolatban folytattak az Európai Bizottság Versenypolitikai Főigazgatóságának illetékeseivel.

A kormány szerint az Európai Bizottság támadja a babaváró támogatást, Kubatov Gábor Fidesz-alelnök pedig úgy fogalmazott, hogy „Brüsszel a magyar kormány babaváró támogatását mondvacsinált indokokkal akarja eltörölni”. Ehhez képest az Európai Bizottság versenypolitikai szóvivője azt mondta: nincs folyamatban vizsgálat, és a Bizottság nem fogalmazott meg semmiféle hivatalos álláspontot az ügyben.

Erre válaszul Hollik István kormányszóvivő kijelentette: „ha a Bizottság tagadja az egyeztetések tényét, a Kormány akár holnap kész nyilvánosságra hozni az egyeztetések jegyzőkönyvét”, erre került most sor.

A közzétett dokumentumokból az derül ki, hogy a magyar kormány illetékes minisztériumainak képviselői telefonos egyeztetést folytattak a Versenypolitikai Főigazgatóság banki támogatásokért felelős munkatársaival, amelynek lényege, hogy a 100 százalékos állami kezességvállalás uniós versenyjogi értelemben állami támogatást jelent-e a bankok szintjén. Korábban az Európai Bizottság is elismerte, hogy a hitelprogram kapcsán a magyar hatóságok kezdeményeztek egyeztetést, vagyis Hollik állításával szemben nem tagadták, hogy ezekre sor került.

Az összefoglalók tanúsága szerint az Európai Bizottság több javaslattal is élt a kormány felvetéseire. A május 3-i telefonos egyeztetés során elhangzott, hogy ha a kezességvállalás és a kamattámogatás mértékét egyaránt 80 százalékra csökkentenék, a hitelfelvevők érdekeltté válnának abban, hogy a legjobb ajánlatot keressék meg a piacon, így kizárható lenne az előny a bankok szintjén. Egy másik javaslat pedig arról szólt, hogy nem tartalmazna előnyt a kamat, ha a mértéke nem haladná meg a kölcsön futamidejével összevethető lejáratú állampapír hozamát.

Hollik vasárnapi sajtótájékoztatóján azt is kifogásolta, hogy az Európai Bizottság nem adott előzetes engedélyt a babaváró támogatásra. Ugyanakkor az április 15-i egyeztetésen a Bizottság jelezte: 80 százalékos kamattámogatás és kezesség esetén hajlandó lenne megerősítő levelet kiadni, amiben jelezné, hogy a rendelkezésre álló információk alapján úgy véli, hogy az intézkedés nem tartalmaz állami támogatást. (Fotó: MTI / Máthé Zoltán)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik