Közélet

Kiakadtak Kósa Lajosra a zsidó szervezetek

Mint megírtuk, a Fidelitas tisztújító kongresszusán az önkormányzati választást értékelve Kósa Lajos többek között azt mondta:

Zsidók kénytelenek voltak – vagy lehet, hogy  jól is esett nekik – a nyilast megszavazni a Hajdú-Bihar megyei közgyűlésben (…) ezek szerint bennünket jobban utálnak, mint a globalisták az antiglobalistákat vagy a nácikat a zsidók.

Az Index összegyűjtötte, milyen reakciók érkeztek a zsidó szervezetek részéről a fideszes politikus szavaira.

Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke három kérdést tett fel a Facebookon:

  • „Kósa Lajos valóban nem tudja, hogy megyéjéből 1944-ben Auschwitzba deportálták a zsidókat?
  • Tényleg nincs tisztában azzal, hogy a Hajdú-Bihar megyében élő maradékok maradékával, azaz néhány száz zsidóval nem lehet sem megnyerni, sem elveszíteni az önkormányzati választásokat?
  • Vagy egész egyszerűen a meghirdetett „zéró tolerancia” került elég látványosan felmondásra?”

Köves Slomó, az egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija hasonlóképpen hívja fel a figyelmet Kósa hiányos történelmi ismereteire a Neokohn.hu-n.

„Tudva levő, hogy Hajdú-Bihar megyében nincsenek zsidók. Nincsenek, mert 75 évvel ezelőtt pár nap leforgása alatt haláltáborokba vitték és legyilkolták őket. Tekintettel arra, hogy nincsenek így nem is tudhattak szavazni a legutóbbi, 2019 októberi helyhatósági választáson. Ez eddig legalább annyira triviális, mint amennyire szomorú”  – írja egyebek mellett Köves, aki visszautasítja, „hogy a magyar politikai közélet erkölcstelenségének terhét bárki is a zsidóságra terhelje át!”

Közleményt adott ki a Tett és Védelem Alapítvány is, melyben felhívják a magyar politikusok figyelmét arra, hogy „a holokauszt után 75 évvel csakis meggondoltan és kellő tapintattal nyilatkozzanak a zsidóságot érintő kérdésekről, és napi hatalmi küzdelmeikben ne használják eszközeként a zsidó közösséget!”

Hozzáteszik, Kósa nyilatkozata „több ponton is sértő a zsidó közösség számára, ráadásul pontatlan is, továbbá egészségtelen politikai konnotációkat tartalmaz.”

A »zsidóság« Hajdú-Bihar megyében nem szavazhatott senkire, ugyanis éppen 75 évvel ezelőtt a német nácik és a magyar kollaboráns hatóságok haláltáborba deportálták őket. Emléküket sérti, hogy ilyen hangon beszélnek napjainkban a mártírokról

– írják.

Kiemelt kép: MTI/Kovács Attila

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik