Nagyvilág

A tajga lakói kapják meg az IKEA-vezér fél vagyonát

Fele vagyonát a család, felét a norrlandi vállalkozók öröklik.

Ingvar Kamprad nagy vagyont épített fel élete műve, az IKEA áruházlánc által. Halálával az is eldőlt, mi lesz ennek a vagyonnak a sorsa: a Local cikke szerint csak a fele marad meg az utódoknak.

A 91 évesen meghalt Kampradnak 362 milliárd svéd koronás (11 638 milliárd forintos) vagyona volt, aminek fele négy gyerekére (Peter, Jonas, Mathias és Annika) száll. A másik felét azonban Észak-Svédország vállalkozásélénkítésére kell fordítani a végrendelet szerint, így ez a norrlandi FKS Alapítványhoz kerül.

Az alapítványt maga Kamprad alapította 2011-ben, eddig az IKEA-alapító szülőföldjét, a vidékies Småland régiót próbálta felemelni. Ezt azért tette, hogy a kies északi területekről ne vándoroljanak el az emberek, megtartsa a lakosságát a messze észak is. Maga Kamprad is elvándorló volt, a hetvenes évektől 2014-ig Svájcban élt.

Soha senki sem vallott annyiszor kudarcot, mint az IKEA alapítója
Legalábbis ő ezt mondja magáról. A hétvégén elhunyt Ingvar Kamprad szenvedett, ha rendben mentek körülötte a dolgok, a küzdelem éltette.

(Kiemelt kép: AFP / FABRICE COFFRINI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik