Nagyvilág

Vita arról, Soros vagy Orbán tett-e be a magyar szabadságnak

A Századvég szerint a 2006-os, a Freedom House szerint a tavalyi választással volt gond.

A Századvég Alapítvány azt állítja, politikai alapon elfogult éves jelentést tett közzé a Freedom House. Mint írták, a dokumentum Európával foglalkozó részeiben a washingtoni székhelyű nonprofit kutatóintézet szinte csak a bevándorlást ellenző közép-európai és balkáni országokat bírálta, többek között erős kritikát fogalmazott meg Csehország, Lengyelország, Szlovákia, Szerbia és különösen Magyarország vonatkozásában, amikor szabadból a részben szabad országok közé sorolta át.

A Századvég szerint

a megkérdezett szakértők kapcsán kijelenthető, hogy a jelentés olyan, mintha Soros saját magát kérdezné meg az anyagban, hiszen a Soros-egyetem és a Nyílt Társadalom Alapítvány szakemberei válaszolnak a szintén Soroshoz köthető Freedom House kérdéseire.

A jelentés szakmai hátterét a Századvég szerint megkérdőjelezi az is, hogy általában hasonló – többször megegyező – anyagi támogatási háttérrel bíró szervezetek és intézmények szakértőit, illetve a Freedom House-zal azonos politikai irányvonalat képviselő kutatók közreműködését kérik csak a riportok elkészítéséhez. Ez az elmúlt évek általános gyakorlata a kutatóintézet jelentéseinél.

A Századvég szerint a Freedom House jelentése megerősíti, hogy a nyílt társadalom ideológiája iránt elkötelezett szervezet csak azokat az országokat támadja többször szakmailag is alaptalanul, amelyekben ellentétes nézetrendszert és értékrendet valló pártok gyakorolják a végrehajtó hatalmat.

Példaként említik a Freedom House 2007-es Magyarországról szóló jelentését.

Akkor a szabadság osztályozásánál Magyarország a legjobb értékelést kapta, miközben a 2006-os rendőrterror által kísért zavargásokban 167 ember sérült meg. A 2007-es jelentés sajátos módon tesz hangsúlyokat, és a kormányzat kritikája helyett inkább a nacionalista és populista Fideszt illeti bírálattal. A 2006-os választási győzelem tisztességességének vitatható volta, a kialakult morális-demokratikus válság szóba sem került a jelentésben – írta a Századvég.

Arch Puddington: Milyen Soros? Orbán

A Klubrádiónak ugyanakkor a Freedom House vezető elemzője azt mondta, Magyarország azért került át a szabad kategóriából a részben szabadba, mert kulcsterületeken romlott a helyzet. Nem minden 2018-ban, hiszen a legtöbb visszaesés már az előző években megtörtént, de

ami átlökte az országot a részben szabad kategóriába, az a vallásszabadság csökkenése volt, a Fidesz által dominált parlament azon döntésének betudhatóan, hogy megtagadták az elismerést egy meglehetősen nagyszámú vallási közösségtől, kivonták ezeket a kormány által elismert kategóriából.

Ez volt a fő ok, de voltak problémák a választásokkal. Arch Puddington elárulta, őket nagyon aggasztja, ahogy összevonták a médiumokat a kormány által irányított alapítványba, de ezért nem is vontak le pontot, Lengyelország pedig azért kaphatott csaknem annyi pontot, mint az Egyesült Államok, és szabad minősítést, mert ott a Jog és Igazságosság (PiS) kétharmad híján nem tudta maga alá gyűrni a médiát, annyira manipulálni a választási rendszert és kialakítani egyfajta korporatív állami gazdaságot.

A vezető elemző cáfolta, hogy a Freedom House a Soros-birodalom része.

Először is nem kapunk pénzt, vagyis sem a Freedom House, mint olyan, és pláne nem a mi kutatásunk, nem kap pénzt egyetlen Soros entitástól sem. Nem kapunk Soros-pénzt. Nem lenne semmi kifogásunk az ellen, ha Soros-pénzt kapnánk, de jelenleg semmi ilyet nem kapunk.

A Freedom House jelentésében a menekültellenesség egyetlen pont abból a harmincból, amelyben romlást állapítottak meg. A legtöbb pontot a választási rendszer hiányosságai, a hatalomkoncentráció, a sajtó- és vallásszabadság korlátozása, az EU-ban példátlan a tudományos-egyetemi szabadság gyengítése miatt vonták le.

Az Orbán-rendszer vonzó modell

Az elemző úgy vélte, a világszerte tapasztalható populista hullámot  Orbán Viktor kezdetben megpróbálta meglovagolni, de mára Vlagyimir Putyin mellett ő lett a legfontosabb szellemi és politikai vezetője.

És Magyarország vonatkozásában tudni kell azt: az, hogy Magyarországnak egyáltalán olyan jók a pontjai, amilyenek, annak köszönhető, hogy Orbán olyan rendszert teremtett, ami valóban eltér, különbözik attól a rendszertől, ami Oroszországban vagy Törökországban, vagy Kínában, vagy Egyiptomban van.

Magyarország azért kap még mindig egészen elfogadható pontokat tőlük, mert nincsenek politikai foglyok, ellenzéki politikusokat és újságírókat nem lőnek le az utcán, kevés az erőszak, ahogy Oroszországban, Törökországban. Ez vonzó modell az olyan országokban, mint Olaszország, ahol szeretnének egy olyan kvázi autoriter rendszert, amely mellőzi az erőszakot. Arch Puddington szerint a baloldali populista pártok erőre kaptak néhány országban, de azokat elhomályosítják a jobboldali populista pártok.

Freedom House: Magyarország már nem szabad ország
Olyan visszaesésre még nem volt példa az EU egyetlen tagállamában sem, mint ami Orbán Viktor kormányzása alatt következett be az utóbbi években – állítja a szervezet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik