Nagyvilág

Lengyelország nem vesz részt a jeruzsálemi V4-csúcstalálkozón

A lengyel küldöttség nem vesz részt a visegrádi négyek és Izrael jeruzsálemi csúcsértekezletén – jelentette be hétfőn Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő, „teljességgel megengedhetetleneknek” nevezve az ügyvezető izraeli külügyminiszter holokauszttal kapcsolatos kijelentéseit.

Amint arról beszámoltunk, előbb Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök mondta azt, hogy „a lengyelek együttműködtek a nácikkal a holokauszt elkövetésében”, majd Jiszráel Kac ügyvezető izraeli külügyminiszter – idézve Jichák Samír néhai miniszterelnököt és reagálva Netanjahu mondataira – kijelentette, hogy a „lengyelek az anyatejjel szívták magukba az antiszemitizmust”.

Kac ominózus kijelentése az i24 News izraeli rádióban hangzott el. Kac hozzátette, hogy az ő szülei túlélték a holokausztot, s ő minden izraelihez és miden zsidóhoz hasonlóan kijelentheti: „nem felejtjük el, és nem bocsátunk meg”.

Számos lengyel politikus felháborodottan reagált Kac kijelentéseire, a kormányfő pedig már a hétvégén kijelentette, hogy ő biztosan nem vesz részt a V4-csúcson. Orbán Viktor magyar miniszterelnök ott lesz.

(MTI)

Kiemelt kép: Europress/Krystian Dobuszynski/NurPhoto

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik